Érkezik a Chevrolet Malibu
A Chevrolet 100. éves fennállásának eddigi legjobb negyedévét zárta, ugyanis a márka modelljeiből 1.1 millió sikerült értékesíteni világszerte. Az elkövetkező években pedig újabb modelloffenzívát indítanak a világ minden táján, ennek pedig az új középkategóriás Malibu lesz az egyik legfontosabb szereplője.


A Chevrolet új középkategóriása a General Motors Epsilon II padlólemezére épül, amely többek között az Opel Insignia és a Saab 9-5 alapjait is adja. Az új Malibu 4859 mm hosszú, 1854 mm széles, 1462 mm magas, tengelytávolsága pedig 2738 mm. A jelenlegi modellnél így rövidebb, szélesebb, magasabb lett az új generáció, de tengelytávolsága is 114 mm lett rövidebb. A Chevrolet közleménye alapján Észak-Amerikában egy teljesen új, közvetlen befecskendezéses, 2.5 literes négyhengeres benzinmotorral lesz a kezdetekben elérhető, amelynek teljesítménye 190 lóerő és 245 Nm lesz, a váltásokról pedig egy hatsebességes automata gondoskodik majd. A GM nem zárja ki egy V6-os benzines beépítését sem, míg Európában várhatóan kisebb turbómotorokkal és dízelekkel is kínálják majd az autót. A Malibu első felfüggesztése MacPherson, hátsó felfüggesztése pedig multilink rendszerű lesz. Az új Malibu külső formatervének részleteit többek között a Cruze, a Camaro és a Corvette ihlették, a hátsó LED-es lámpák egyértelműen a Camarót idézik. Az utastérben is a Cruze, valamint az újabb Opel modellek éreztetik hatásukat, így Európában is sikerre számíthat a Malibu.Az észak-amerikai modellek gyártása és értékesítése 2012 első negyedévében kezdődnek, de jövőre várhatóan már Európában, Ázsiában és Ausztráliában (Holden logóval) is megvásárolható lesz a Chevrolet új középkategóriása.
A magyarországi forgalmazás meg nem erősített hírek szerint 2011 decemberében kezdődik, eleinte kizárólag a 2.4 literes benzines motorral.